A szeptember is latin jövevényszavunk; valójában a „septem” (hét) számnév származéka. A szó eredetileg a márciussal kezdődő tízhónapos év hetedik hónapjának a neve. Régi alakváltozatai a hazai latinságban meglévő „s” hangot tartalmazzák, akárcsak a máig is megmaradt „sors” vagy „summa” szóban. Az újabb szókezdő „sz” a klasszicizáló latin és a német nyelv hatását tükrözi.

E hónapunknak is megvannak nyelvünkben a népnyelvi és elavult elnevezései. Sylvester Jánosnál a 16. században „szőlőszedő hó” a neve. Keresztény elnevezése: Szent Mihály hava. Elterjedt volt még az előszüret, a szüret, a kilenced hó és az őszelő. A hírhedett nyelvújító, Barczafalvi Szabó Dávid pedig a „gyümölcsönös” nevet adta szeptember havunknak.

Oly sokszor hivatkoztam Barczafalvira, hogy megérdemel néhány sort. 1755-ben vagy 1757-ben született Bodrogkeresztúron; és 1828-ban (tehát száznyolcvan éve) halt meg Sárospatakon. Keményen bekapcsolódott a 19. század eleji nyelvújítási küzdelembe. Ő volt az egyike azon nyelvújítóinknak, akik mindent magyarítani akartak. Érdekes azonban, hogy – bár stílusérzéke nem volt a legkifinomultabb – „csinálmányai” közül jó néhány mégis megmaradt: alap, cikk (éppen most írom), esernyő, külföld, mondat, olvasmány, társadalom, zongora, belváros, művész, csontváz, szerkezet. A kettőspont nála: popont, a miniszter tanaknok, az emlékmű emlep, a fogalom gondolyag, az egyetem pedig mindeményelem. Mit is mondanánk ma a „zongoraművész” helyett, ha ő nem találta volna fel a zongora és a művész szót?!

Abban azonban már nem vagyok biztos, hogy minden diáknak kedves ez a hónap.

Amennyiben fordításra vagy egyéb, összetettebb nyelvi szolgáltatásra van szüksége, keresse fel megújult honlapunkat az alábbi linkre kattintva: EuroLingua Fordítóiroda!

Sokak szerint a legszebb hónap. A szerelem hónapja – tartják sokan. Szomorú volna azonban ez a világ, ha így lenne; ha csak egyetlen hónapot kapna életünkben a szerelem!

Nézzük meg inkább, mi az eredete a „május” szónak! Latin jövevényszó, a latinban Maius az alakja, és Jupiterről kapta a nevét: deus Maius (a nagy isten, Jupiter) szókapcsolatból. Az isten nevének végső forrása a latin „magnus” (nagy) melléknév. Érdekes, hogy a szóvégi latinos sz helyett s hangot ejtünk, amely azonban gyakori latin jövevényszavainkban: március, június, július, ciklus, krízis, kriminális, ámbitus, jurátus.

A május hónapnév különféle változatokban megtalálható a régi magyar nyelvben és nyelvjárásainkban is: ilyen a keresztény, népi pünkösd hava; szómagyarítással Sylvester János elő gyümölcsű hó és Barczafalvi Szabó Dávid zöldönös elnevezése, valamint a régies tavaszutó és a Kettősök hava kifejezés. Honnan is ez utóbbi név?

E hónapban sok nevezetes, emlékezetes és szép napunk, ünnepünk van. Itt van mindjárt május 1-je, a munka ünnepe; amit sokan ma is fontosnak tartanak. Pünkösd (a feljebb írtak) erre a hónapra esik. Legtöbbször ekkor ballagnak a végzős középiskolások, és kezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák. E hónapban ülnek tort a fagyosszentek, név szerint Pongrác, Szervác és Bonifác; továbbá a hónap végén ugyanilyen szerepben fellépő Orbán.

Május első vasárnapján az édesanyákat (reméljük, nemcsak e napon), utolsó napján pedig a gyermekeket ünnepeljük (anyák napja, gyermeknap).

Ha azonban valaki mást is ünnepel e hónapban, ne feledkezzen meg róla, nehogy május negyvenedikén jusson eszébe!

Ha bármilyen fordítási vagy lektorálási munkában segítségére lehetünk, keresse fel bizalommal megújult honlapunkat az alábbi linkre kattintva: EuroLingua Fordítóiroda!

Ha a következő mássalhangzók közül egy zöngétlen és egy zöngés kerül egymás mellé, a kiejtésben az első hang megváltozik, többnyire zöngésség szempontjából hasonul az utána következőhöz. Ilyen párokról van szó: f-v, p-b, t-d, k-g, s-zs, sz-z, c-dz, cs-dzs, ty-gy. Nézzünk néhány példát: évszázad - éfszázad; népdal - nébdal; meleg tél - melek tél; iszik belőle - iszig belőle; vízszintes - vísszintes stb. Az első minden esetben a helyesen írt, míg a második a helyesen ejtett szó.

Nagyon különös a v hang esete. A köznyelvben – mivel van zöngétlen párja, az f – zöngétlenedik: névtelen - néftelen; évtől - éftől; révtelen - réftelen; távtól - táftól. Egyébként a v azért különleges, mert hiába áll közvetlenül előtte zöngétlen mássalhangzó, a köznyelvben mégsem zöngésít: látvány (és nem ládvány); vakvágány (és nem vagvágány); mákvirág (és nem mágvirág); boltvezető (és nem boldvezető); szagos víz (és nem szagozs víz); színes világ (és nem színezs világ); piros virág (és nem pirozs virág); gyorsvonat (és nem gyorzsvonat). József Attila versében is -  helyes ejtéssel - „tavasz van”, nem pedig tavaz van!

Az előző néhány szóval és szókapcsolattal el is jutottunk a húsvéthoz! Vagyis ahhoz az esethez, amely szerint a v előtt az s sem változik zöngés zs-vé a köznyelvi, szabályos kiejtésben. Ezért kell Vasvár és Kaposvár nevét is s hanggal ejtenünk; ezért nem ejtünk az ismert Kisfaludy-versben sem zs hangot a költemény kezdő sorában: „Hősvértől pirosúlt gyásztér, sóhajtva köszöntlek”! (Mohács)

A fentiek miatt nem kívánunk mi sem húzsvéti, hanem inkább kellemes húsvéti ünnepeket!

Nagyhatalom a szeretet. Az évszázadok során annyit gyűlölködtünk! Nem volna jó már szeretni? „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!” Nagyon nehéz követni? Annak, aki saját magát sem szereti, bizony nehéz, talán lehetetlen is.

Mi úgy, de úgy tudjuk szeretni azt, aki meghalt! Rokon, barát, ismerős és ismeretlen viszi a gyertyát, a szál virágot a természetes halállal halt idős ember sírjához; a balesetben vagy egy ámokfutó értelmetlen lövöldözésében meghalt fiatal halálának a helyszínére. Mindenki megmutatja, mennyire fontos volt neki az illető, mennyire szereti ő az elhunytat.

Késő! Szeretni az élőket kell és nem a holtakat! A holtakat kegyelettel őrizzük meg emlékezetünkben; de szeretetünket az élőkre „pazaroljuk”! Addig szeressük szüleinket, gyermekeinket és egymást, amíg lehet! És ne csak szavakkal. Anyanyelvünk gazdag a szeretet szavaiban. Mondjuk ki naponta őket! De tetteinkkel is bizonyítsuk szeretetünket! Azzal, hogy segítünk egymásnak és egymáson; azzal, hogy jól tanulunk, becsületesen élünk, hogy munkánkban a lehető legjobbak vagyunk; és mindig, minden körülményben emberek maradunk.

A szeretettel nem kell takarékoskodni. Aki szeret és akit szeretnek, több, gazdagabb lesz a szeretet által. A szeretet nem elfogy, hanem friss, erős hajtásokat növeszt. A szeretet teszi az embert emberré.

„Ó, emberek, gondoljatok ma rá, / Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz, / A kerek föld mindegyik gyermekéhez / Egy üzenettel jött: Szeressetek!”  (Juhász Gyula)

Erős hit, az új évben új remény: A szeretet győz a gyűlölet felett. Magyarok, hiú ábránd? Csak tőlünk függ, hogy ne az legyen.

Ha bármilyen fordítási vagy lektorálási munkában segítségére lehetünk, keresse fel bizalommal megújult honlapunkat az alábbi linkre kattintva: EuroLingua Fordítóiroda!

Ilyenkor, karácsony tájékán a szülők, a felnőttek gyakran kérik a gyermekeket, hogy énekeljenek karácsonyi éneket. Legtöbbször elsőnek a Kiskarácsony, nagykarácsony kezdetű dal jut eszébe a kicsiknek. Ezt megtanulták az óvodában, az iskolában. Sajnálom. Sajnálom, hisz nem kell mindenkinek vallásosnak lennie; de azért – a Biblián kívül – az általános műveltséghez is hozzátartozik két-három karácsonyi ének ismerete. Mert ha valakinek a karácsonyról elsőnek a „kisült kalács” és hogy „hadd egyem meg melegében” jut eszébe, az nem túl szívderítő.

Na jó, néhányan még a Mennyből az angyalt is ismerik, talán egy versszakát el is tudják énekelni. A karácsony azonban nem attól lesz karácsony, hogy minél drágább ajándékot veszünk egymásnak, és jól degeszre esszük magunkat; hanem attól, hogy e napon ünnepeljük a Megváltó születését. S nem árt – az esztétikai és lelki nevelés szempontjából sem –, ha a család legalább a karácsonyfa alatt együtt elénekel jó pár erre az alkalomra írt magyar ünnepi éneket. Közösen, békességben. Hisz oly ritka az ilyen alkalom! Esetleg szót ejtenek arról is, hogy mit ünnepelünk e napon. Higgyék el, hogy ezt még az ilyen dolgok iránt látszólag érzéketlen kamaszok is „díjazzák”!

Hadd ajánljak néhány szép éneket: Az Ige megtestesült Názáretben; Csorda pásztorok midőn Betlehemben; Pásztorok, pásztorok örvendezve (felidézhetők a történetek); Dicsőség mennyben az Istennek; Ó gyönyörű szép titokzatos éj (Gimesi gyűjtemény 1844-ből); Istengyermek, kit irgalmad közénk lehozott; Szülte a Szűz szent Fiát! Örvendezzünk!

Mindezt – valakire való ráerőltetés nélkül – tiszta szándékkal. A szeretet ünnepén.

Ha bármilyen fordítási vagy lektorálási munkában segítségére lehetünk, keresse fel bizalommal megújult honlapunkat az alábbi linkre kattintva: EuroLingua!

Amikor először tették fel nekem ezt a kérdést, azonnal azt válaszoltam: Mikulás. Hogy miért? Bizonyára a gyermekkorom óta megszokott hagyomány mondatta ezt velem. Mert ki is a Mikulás? A gyermekek képzeletében élő, december 6-án a jóknak a puttonyából ajándékot, a rosszaknak viszont virgácsot hozó fehér szakállú, piros köntösű, püspöksüveges öregember. A kisgyermekkor végét jelezte, ha valaki a kérdésre „Hiszel a Mikulásban?” úgy felelt, hogy „Á, dehogy!” vagy „Én már nem!” A Mikulás-nap vallásos ünnepnek számít: a Mikulást Szent Miklós püspök alakjához és tevékenységéhez kapcsoljuk.

Azokban a bizonyos időkben, amikor a vallásosság beismerése nem sok jóval biztatott, meg aztán az orosz nyelv is kötelező tantárgy lett; a ’Gyéd Máróz’, vagyis a Télapó lett az ajándék- vagy virgácsosztogató öreg.

A magyarok számára azonban furcsa volt Mikulás-napján a Télapót várni. Pedig erre a napra készülni is kellett; ahogy a vers is mondja: „Kis cipellő, páros kettő; / Ablakunkba téve”. Meg kellett tisztítani a cipőnket, és kitéve az ablakba, várni a Mikulástól a hozzá írt levélben kért ajándékokat.

Ma már, amikor a magyarok is világutazóvá váltak, tán nem is nehéz eljutni Finnországba, Rovaniemi városába; ahol átlépve az északi sarkkört, találkozhatunk az igazi Mikulással, akit a finnek úgy neveznek, hogy Joulupukki. Nesze neked finn-magyar nyelvrokonság!

De nevezzék őt bárhogy, a Mikulás-nap az első, szép állomása az év végén, decemberben kezdődő meghitt, a legtöbb családban a szeretet és összetartozás érzését erősítő ünnepek sorának; az adventnek, a karácsonynak és a szilveszternek.

Ha bármilyen fordítási vagy lektorálási munkában segítségére lehetünk, keresse fel bizalommal megújult honlapunkat az alábbi linkre kattintva: EuroLingua!

Az angol (amerikai) szavak terjedése, a globalizáció (világkultúra) járulékos jelenségeként, a világ nyelveiben, így a magyarban is tapasztalható. E szavak között vannak olyanok, amelyek már teljesen beépültek nyelvünkbe; mások most igyekeznek ezt megtenni. Azzal nincs is baj, hogyha bizonyos mennyiségű szó – főleg a tudomány területéről – megjelenik a köznyelvben; arra azonban törekednünk kell, hogy ahol csak lehet, az angol szavak, kifejezések helyett a megfelelő magyart használjuk.

Az előbbi csoportba tartozó angol vagy nemzetközi szavak (rádió, telefon, televízió, internet, sztár…) bizonyára megmaradnak nyelvünkben; mindössze arra kell ügyelnünk, hogy e szavakat is a megfelelő helyen alkalmazzuk. A sztár szót, amelynek jelentése csillag, semmiképp ne használjuk minden olyan egyénre (celebre), aki például egyszer ránk bámult a tévében; vagy aki sikeresen védett egy bűnözőt a bíróságon! Ők semmiképp sem álló-, hanem hullócsillagok. Sztárok lehetnek azok a színészek vagy sportolók, akik évtizedekig ott ragyognak egy nemzet vagy az egész emberiség mennyboltozatán. (Básti Lajos, Keleti Ágnes; Jean Gabin, Pelé…)

Vannak olyan angol vagy más idegen nyelvből származó kifejezések, szókapcsolatok is, amelyek ugyancsak gyakran hangzanak el a mi nyelvünkben. Ilyenekre gondolok: c’ est la vie (ez az élet, ilyen az élet), the right man in the right place (a megfelelő ember a megfelelő helyen), gentlemen’s agreement (úriembert kötelező szóbeli megállapodás), time is money (az idő pénz).

Ez utóbbi kifejezéshez tartva magam, befejezem azzal; hogy „lájkolják” ezen írást minél többen, s akkor legközelebb folytatom. 

Ha bármilyen fordításban, vagy lektorálási munkában segítségére lehetünk, keresse fel bizalommal megújult honlapunkat az alábbi linkre kattintva: EuroLingua!

Anyanyelvünk játékra is csábít; ezért gyakran humorizálunk szavakkal, mondatokkal.

Ki ne ismerné a következő viccet: „A börtönben két rab beszélget. – Mondja, maga miért ül? – Mert az anyósomat agyonütötte a villám. – És ezért magát ültették le? – Igen, mert a nyele a kezemben volt.” A vicc alapja a két szó alaki azonossága. Rengeteg ilyen szavunk van: terem (Teremben nem terem gyümölcs.), volt (A feszültség 220 volt volt.), érem (Gyönyörű ez a kitüntetés, érem; én ezt soha el nem érem.), hullám, tegez, mellék, ég, ár stb. E szócsoport végére: – Szemtelen légy! – kiált fel a konyhában repkedő, mindenre rászálló állatka láttán az anya. – Szemtelen légy! – biztatja ugyanő a hosszú sor végén álló fiacskáját a tolakodásra.

A k és sz, valamint a hasonuló g és sz ugyancsak alkalmas helyesírási képtelenségek „alkotására”: tyúxem, éxer, mexólal, axűz, gyerexoba, kakuxó, mexeret, soxor, fexem, mexépül, gyíxem; és bocsánatot kérvén: Mixáth, Frenxinatra stb. De e csoporttól búcsúzva, mintegy véxóra: Vagy mexox, vagy mexöx!

Játékra csábítanak az összetett szavak látszatát keltő alap- vagy képzett szavak (ezeket április 1. körül elemzésre fel is lehet adni a humort értő tanulóknak): nővér (’nő+vér’), kancsuka (kan+csuka), áruló, napló, vasaló, padló (Nagyszerű válaszok a „Melyik lovat nem lehet hintó elé fogni?” kérdésre.). Aztán itt vannak az ilyen szavak: halász (’hal+ász’), jogász (’jog+ász’), kertész (’kert+ész’), vadász (’vad+ász’); amelyek igazából nem összetett szavak, hanem –ász, -ész képzősek, s ezért elválasztásuk sem helyes így: ’hal-ász’, ’jog-ász’, ’kert-ész’, ’vad-ász’. Helyesen: ha-lász, jo-gász, ker-tész, va-dász! Íme a két legsikeresebb „összetett” szó: szarvas és jobbágy. Ezeket – gondolom – magyarázni sem kell.

Végül három név: XIV. Lajos, V. I. Lenin és V. Hugo – komolyan ezeket sem ejtjük így: Kszív Lajos, Hatodik Lenin vagy Ötödik Hugo, hisz akkor a Nyomorultak című Victor Hugo-regény is csak iroda-lom lehetne!

Ha bármilyen fordításban, vagy lektorálási munkában segítségére lehetünk, keresse fel bizalommal megújult honlapunkat az alábbi linkre kattintva: EuroLingua!

Manapság az „ami” vonatkozó névmás térhódításával azt hihetnénk, hogy az „amely” halálra van ítélve, nincs rá szükségünk. Pedig nem így van, hiszen mindkettőnek megvan a maga helye és használatának a szabálya. Hogy ezt megértsük, tudnunk kell, hogy van a magyarban főnév, és van főmondat, amely után (nem „ami után”) a mellékmondatot – többek között – a fenti két kötőszó közül az egyik vezeti be, a fenti két kötőszó egyikével vonatkoztatjuk a mellékmondatot a főmondatra. Ha itt elment a kedvük az egésztől, akkor néhány példával igyekszem a kedvüket visszacsalogatni:

Az ügyészség elrendelte azt, amit szükségesnek lát. – helyes
Az ügyészség elrendelte a nyomozást, amelyet szükségesnek lát. – helyes 
Az ügyészség elrendelte a nyomozást, amit szükségesnek lát. – helytelen

A kérdés csak az, hogy miért? Az „amit” az első mondatban azért helyes, mert a főmondatban nem főnévvel megnevezett dologra („azt”) vonatkozik. A második mondat főmondatában viszont van főnév („nyomozást”), amelyre a mellékmondat vonatkozik. Ezért helytelen a harmadik mondatban az „amit”.

Néhány más példa: Szeretek olyanokról beszélni, amik felvidítanak. (nincs főnév) Szeretek olyan könyvekről beszélni, amelyek felvidítanak. (a főmondatban van főnév: könyvekről)

Nem hiszek azokban az eszmékben, amikben korábban hittem. (Van a főmondatban főnév? Van: „eszmékben”.) Így tehát helytelen. Helyesen: …azokban az eszmékben, amelyekben… Vagy: Nem hiszek azokban, amikben korábban hittem. (Van a főmondatban főnév? Nincs.) A mondat tehát helyes.

Feladat: Melyik mondat a helyes? Hol a könyv, ami célhoz vezet? Hol a könyv, amely célhoz vezet? Mi az, ami célhoz vezet?

Ha bármilyen fordításban, vagy lektorálási munkában segítségére lehetünk, keresse fel bizalommal megújult honlapunkat az alábbi linkre kattintva: EuroLingua !